Fogadjátok szeretettel az újrainduló zenei magazinunk első számát!
A Magyar DJ Magazin 2013-2014 között jelent meg havilapként, kézzelfogható print formátumban. Azzal, hogy újjáéled a szerkesztőség nem csak annyi történik, hogy a digitális térbe költöztettük a lapot. Egy – a kor kihívásaira reflektáló – komplex zenei platformot hívunk most életre. Az itt megjelenő tartalmak összefoglalója egy digitális magazin, amelynek a formája ugyan klasszikus, ám a tartalma, a terjesztése és a küldetése modern és újszerű lesz.
A lenti kiadvány az első eredménye annak a munkának, amit a szerkesztőség hónapok óta végez és amelynek gyümölcseit fokozatosan szeretnénk elétek tárni a következő hetekben. Az első szám csak egy első lépés. Hónapról hónapra szeretnénk fejleszteni, alakítani mind a digitális lapot, mind a köré épülő további tartalmakat. Ebben a munkában nagyon számítunk a visszajelzéseitekre.

Mielőtt továbbgörgetnél az első digitális lapszámunkra, szeretnénk megkérni, hogy iratkozz fel a megújult Magyar DJ Magazin hírlevelére. Mivel elsődleges céljaink között van az, hogy az elektronikus zene iránt érdeklődőkből közösséget kovácsoljunk, ezért fontos számunkra, hogy tarthassuk a kapcsolatot veled.
A feliratkozás nem feltétele a magazin olvasásának de nekünk hatalmas segítség ha a jövőben kommunikálhatunk az olvasóinkkal.
Megígérjük, hogy kizárólag zenei tartalommal fogunk keresni és sosem szpemmelünk!
Köszönjük szépen előre is a bizalmat!
A magazin itt lent kényelmesen olvasható, lapozgatható. Tökéletesen működik mobil eszközökről is, javasoljuk is, hogy a gyakori zoomolások miatt telefonról vagy tabletről olvassátok.
Az olvasó ablak fejlécében és láblécében is megtalálható egy “Download PDF” gomb, amit kattintva a teljes PDF formátumú lapot elmenthetitek. Az a tiszteletteljes kérésünk, hogy a letöltött példányokat ne adjátok tovább másoknak, ha megmutatnátok ismerőseiteknek a Magyar DJ Magazint, akkor irányítsátok őket erre az oldalra. Fontos számunkra, hogy nyomon tudjuk követni azt, hogy mennyien olvastok minket és erre akkor van lehetőségünk ha ezt itt a weboldalon keresztül teszitek meg és csak saját célra töltitek le a magazint.
Nagyon szépen köszönjük!
MDJ_2021_05_fullElső számunk tartalmából:
Kellemes időtöltést!